Üdvözlet Lee ParillaZzo univerzumában!

Az én világom ugyanaz a világ, mint amiben élünk, csak alaposan meg van szűrve. Magamba szívok jót és rosszat, majd feldolgozva adom vissza: abszurd, szürreális, cinikus, ironikus, görbetükör, filozofikus, vagy éppen bölcs formában.

A nagyYIPYIPkönyv3 folytatása

 

A Nahát című belsőhasználatú magazin jelentésírói pályázatának győztes munkája:

 

 

Az elcseszett erkélyek

fosztogatói

 

 

          Hősünk, Josef nem mindennapi férfi. Csupa rejtély és kifürkészhetetlenség. Igazából az sem tisztázott, hogy férfi-e, ugyanis jobban szereti, ha Josefinának szólítják. Egy szó, mint száz, Josef transzvesztita volt.

          Másságát sehol sem tolerálták, ezért kaller lett belőle a helyi érdekű vasút menetrendszerinti és menetrendkívüli járatain. Kaller volt, de jobb’ szerette a kallerina megszólítást, mert az karcsúsít, és amúgy is jobban szereti az -ina végződésű szavakat.

          Egy alkalommal Josefina megbízást kapott, hogy egy hó végi járaton vizsgálódjon a jegyek között, mert az a dolga. Kézi működtetésű lyukasztójának két csattogása között felfigyelt az utasok izgatott párbeszédére egy jövő havi bérlet legendájáról, mely az elcseszett erkélyek földjén található. Josefina azonnal elhatározta, hogy a legenda nyomába ered, és megszerzi azt, nehogy rossz kezekbe kerüljön, és visszaéljenek a fémszálas értékpapírral.

          Josefinanem vette észre, hogy a gonosz Coop lö Roy is a járaton utazott, és mindent kihallgatott a legendáról. Ő volt Josefina legrettegettebb ellenfele. Messze földön hírhedt bliccelőről van szó, aki sosem találja a jegyét és a bérletét, s miközben keresgél, Josefinanemi jellegére tesz gúnyos megjegyzéseket, többtonnányi fáradt olajjal locsolva hősünk/hősnőnk érzékeny lelkivilágának virágos mezőit.

          Josefina az elcseszett erkélyek földjére érve elbizonytalanodott. Sehol sem látott ennyi panelházat elcseszett erkéllyel. Hosszú órákig vizslatta őket, de sehogy sem tudott rájönni, mitől is olyan elcseszettek. Aztán belépett a lépcsőházba, ahol tudta, hogy ezernyi titkos csapda leselkedik rá. Összeszedte minden bátorságát, és letett arról, hogy a lépcsőn közlekedjen, mert az épületben lift is üzemelt. Felutazott az emeletre, majd fönt belépett a lakásba, ahol hűvös fogadtatásban volt része, ugyanis Coop lö Roy elfelejtett befűteni.

          Igen, Coop megelőzte Josefinát. E váratlan fordulat arra késztette a hímnős hőst, hogy taktikát változtasson, mely így szólt: Jegyeket, bérleteket kérem felmutatni!

          Coop erre elvágódott, és őrült gyorsasággal elkezdte keresni a lakásban a legendás havibérletet. Még az erkélyre is kilépett, ahol – csodák csodája – megtalálta a keresett papirost. Épp mondani is akarta, hogy „Á, megtaláltam!”, de csak annyit tudott mondani, hogy „Á!”, mert lezuhant az elcseszett erkélyről, mely olyannyira el volt cseszve – szögezte le Josefina–, hogy még csak ott sem volt, ahol lennie kellett volna.

          A gonosz Coop lö Roy tehát áldozata lett saját bűnös, bliccelős múltjának. A legenda pedig tovább él a BKV jegypénztárakban.

          Josefina kiállt az erkélyajtóba, kezeivel erősen markolászta az ajtófélfákat, és miközben lágy szellő lobogtatta haját, a szemeivel pedig a távolba révedett, ráadásul valami érzelmes zene szólt a háttérben, szóra nyitotta a száját, hogy elmondja a történet erkölcsi tanulságát:

          – A háború rossz!… Jegy nélkül utazni nem szabad!… Ne csúfoljátok a csúnya kallereket!… Ne írjatok ilyen gyenge sztorit!

* * *

 

 

styxaruhazlogo.jpg

 

            – Jó napot kívánok minden kedves nézőnek! A mai riportunk helyszíne a Styx szakáruház, mely büszkén viseli idén „A legidiótább vegyeskereskedés” címet. Riportalanyunk, aki az áruház történetéről fog nekünk mesélni, maga a tulajdonos asszony, Révészné Fajansz Klotild. Üdvözlöm, Klotild!

            – Jó napot kívánok minden kedves leendő vásárlómnak, akik szeretik fürdőzéssel kényeztetni magukat! A többiek jobban teszik, ha elmennek a pokolba, mert vannak klassz koporsóink is!

            – Mondja, Klotild, hogyan született az ötlet, hogy megalapítsák a Styx fürdőszoba- és temetkezési kellékek boltját?

            – Ez a kérdés?

            – Igen, ez.

            – Akkor én most nagyon zavarban vagyok, mert nem számítottam erre a kérdésre.

            – Pedig a kérdés adja magát, Klotild.

            – Hát, a válasz igen egyszerű. Én szeretek fürdeni, a férjem meg meghalni.

            – Jól hallottam? Azt mondta, fürdeni?!

            – Igen. Imádok fürdeni, pancsolni, lubickolni! A kádak az én gyengéim! De különös vonzalmat táplálok még a medencék, zuhanykabinok, mosdók és vécécsészék iránt is! A férjem pedig napjában többször meghal, de sajnos még egyszer sem sikerült neki tökéletesen.

            – Nahát, ez nagyon érdekesen hangzik!

            – Úgy gondolja? Szerintem szörnyen beteges.

            – Persze, én is úgy értettem.

            – Csak próbál, próbál meghalni, de nem megy neki. Annyira rossz nézni még nekem is, amikor csukott szájjal próbálja megvonni magától az oxigént, de hát azok a fránya molekulák csak besurrannak a hatalmas orrlyukain.

            – De mégis honnan van a férjének ez a rendíthetetlen halálvágya, megtudhatjuk?

            – Igen, de csak a reklám után!

 

Reklám

 

„Kihagyhatatlan kisnyugdíjas akció a Styx fürdőszoba- és temetkezési kellékek boltjában! Ha most vásárol kerti úszómedencét erogénzóna-centrikus hidromasszázzsal és beépített aquafitnesz funkcióval, akkor ajándékba kap temetkezési részlegünktől egy akciós kisnyugdíjas csomagot, melynek tartalma 1 db környezetbarát anyagból készült koporsó, praktikus, lapraszerelt változatban; 2 liter, eredeti vatikáni szenteltvíz, melyet a pápa saját kezűleg palackozott; és ráadásként egy teljes hónapra elegendő, exkluzív papi áldás, mely mindenfajta bűn feloldására alkalmas! Ezért a kerti medencéért most igazán érdemes lopni, csalni, hazudni!”

 

            – Üdvözlök újra mindenkit a Styxnél! Éppen ott hagytuk abba a beszélgetést, hogy vajon Révész Alpár miért is vágyik oly nagyon a halálra. Nos, Klotild?

            – Hát, az a helyzet, tudja, hogy a férjem beteges vonzalmat érez a… hm… a…

            – Hadd segítsek! A koporsók iránt?

            – Igen. Vagyis hát nem is annyira a huzatért rajong, mint inkább a töltelékért, ha érti, mire gondolok. Hm. Imádja simogatni őket.

            – Mármint a selyembélést és a tollpárnát?

            – Hm… Tehát nem érti, mire gondolok. Oké. Mi lehet még egy koporsóban? Nyugodtan fojtsa vissza a fantáziáját!

            – Úgy érti, a hulla mellett?

            – Úgy értem, a műhaj és a talpbetét között.

            – Csak nem maga a…

            – De igen. A férjem egy dögdögönyöző, hullarajongó nekromán!

            – Váu! Ez egyszerűen bámulatos!

            – Úgy gondolja? Szerintem hátborzongató.

            – Persze, én is úgy értettem.

            – Ez van. De nem ítélhetjük őt el emiatt. Tudja, nagyon nehéz gyerekkora volt. Szegény családban nőtt fel, nem volt semmi játékszere. Így aztán folyton a nagyanyja döglött macskájával aludt. Az volt az egyetlen játéka. Aztán egy szörnyű, falutakarításos napon elvesztette a döglött macskát, de szerencsére a nagyanyja is éppen aznap halt meg, úgyhogy végül is nem kellett hulla nélkül maradnia.

            – Micsoda megható történet!

            – Úgy gondolja? Szerintem visszataszító.

            – Persze, én is úgy értettem.

            – Szóval, az ő ötlete volt, hogy legyen egy temetkezési részleg is a fürdőszobaszalonban.

            – És hol van most a kedves férje? Nem beszélhetnénk vele is?

            – Ó, ő nagyon elfoglalt ember. Amióta a hullaházból kihajították, minden idejét a koporsókkal tölti. Nappal tesztfekvést végez bennük, estére pedig már ki sem mászik belőlük, úgyhogy ott is alszik.

            – Bájos ez a munka iránti elkötelezettség!

            – Úgy gondolja? Szerintem hányingerkeltő.

            – Persze, én is úgy értettem.

            – Csak fekszik ott azokban a hullacellákban, és tetszhalottat játszik. Játszana igazit is, de az nem megy neki. Pedig isten látja lelkem, hogy én mennyire szurkolok neki.

            – Nos, Klotild, nem gondolja, hogy a férjének ez a nem kimondottan optimális állapota kezelést kívánna?

            – Jaj, dehogyisnem! El is jár ő rendszeresen egy vegyész doktorhoz, aki mindenféle gyilkos vegyszert pumpál a vénájába, de hát az istennek sem akar megdögleni! Meglehetősen élőnek teremtette őt az Úr. Pedig igazán kimúlhatna már. Ezzel a zombi magatartásával elriasztja a vevőimet, és tönkreteszi a fürdőszobaszalon forgalmát.

            – Ellenben, úgy tudom, hogy a temetkezési részlegnek nagyon is szép forgalma van, nem igaz?

            – Hát igen. Az emberek gyakrabban halnak, mint fürdenek. És ez a férjemre is igaz. Arra gondoltam, felkötöm őt.

            – Nahát, ez igen érdekes fordulat!

            – Úgy gondolja? Pedig szerintem rémesen kétségbeejtő.

            – Ó, hogyne, persze. Én is úgy értettem.

            – Jövőre is pályázni akarok a címre, ezért úgy döntöttem, bezárom a temetkezési részleget, és nyitok helyette egy végbélfarmot.

            – Egy végbélfarmot? Micsoda remek ötlet!

            – Ugyan már! Tök gusztustalan.

            – Azt hiszem, nem csinálok több riportot.

 

 

Gyászjelentés

 

„Örömmel értesítek mindenkit, hogy férjem, Hullarajongó Révész Alpár végre elhunyt. Egy tesztelt koporsóból történő kimászás után lelte halálát, amikor egy kóbor zuhanycső tekeredett gyilkos szorítással a nyakára, majd felrántotta őt a plafonra.

Szeretettel várok mindenkit a temetésre, amikor is ünnepélyes keretek között, kedvenc koporsójába zárva fogjuk Alpárt a városszéli dögkútba taszítani. Kívánjunk neki együtt az idők végezetéig tartó boldog rothadást.

Gyertek nagy számban, mert végbélfarm-kuponokat fogok osztogatni!”

 

özvegy Révészné Fajansz Klotild

* * *

 

 

Könyvújdonság

 

– A hét legfrissebb könyvújdonsága A világ 100 legnagyobb rejtélye színekkel megválaszolva. A könyvből megtudhatjuk többek között azt, hogy Leonardo da Vinci azért volt olyan okos, mert világoskék; a piramisokat úgy építették, hogy lángvörös; és az univerzum valójában úgy jött létre, hogy citromsárga! Beszélgetőpartnerem maga a könyv szerzője, Konfúz Endre. Mondja, Endre, miből gondolja, hogy a könyv sikeres lesz, hiszen jómagam, mint laikus színismerő, úgy gondolom, hogy a mű jó néhány kérdést nyitva hagy. Szóval, azt akarom mondani, hogy valójában egyetlen kérdésre sem kapunk egyértelmű választ. A színekből nagyon keveset lehet megtudni, és ráadásul a színtévesztők még ezt a keveset is félreértelmezhetik. Mégis, miért bízik a könyv sikerében?

– Hát, csak azért gondolom, csókolok mindenkit, hogy sikeres lesz, mert az előző könyvem is óriási sikert aratott.

– Igen, a 100 hasznos háztartási tipp színekben.

– Igen, ez. Ebben a könyvemben megosztom az olvasóval például azt a titkot, hogy egy fűnyíró gépet úgy kell átalakítani örökmozgóvá, hogy eperpiros; hogy a kombájn oldalára tapadt rúzsfolt eltávolításának legjobb módja a szilvakék; és hogy a legértelmesebb dolog, amiért érdemes a kádba konnektort szerelni, az a hamuszürke. Nagy siker volt ez a könyvem, óriási példányszámban fogyott el!

– Valóban, de csak azért, mert maga felvásárolta a saját könyveit!

– Hm… reméltem, hogy ez nem fog kiderülni.

– Nem ez volt az első eset, hogy egy művész ezzel a módszerrel próbál felkerülni a listák élére. Mondja, mivel indokolja ezt a szánalmas tettét?

– Meg kellett tennem. Higgye el, nem volt más választásom!

– És ugyan miért?

– Mert hibát követtem el az egyik tanács esetében! Óriási hibát! És meg kellett akadályoznom, hogy a hamis információ eljusson az emberekhez! Ezért vásároltam fel a boltok készleteit. Ha nem teszem ezt meg, annak beláthatatlan következményei lehettek volna!

– És mégis mi volt ez a hatalmas hiba, ha megkérdezhetem?

– Egy igen komoly, és általánosan előforduló, hétköznapi problémáról volt szó. Vagyis: mit tegyünk akkor, ha azt vesszük észre, hogy a zoknis fiókjainkba idegen civilizációk lényei költöztek? Hogyan őrizzük meg a békét a fiókok és az univerzum között úgy, hogy még a zoknijainkat is tudjuk használni? A válaszom erre a kérdésre akkor a fosbarna volt. Most már tudom, hogy nem álltam távol az igazságtól, de hát a helyes válasz mégiscsak a foszöld!

– Értem, Endre. Én azonban továbbra is kételkedem benne, hogy az ön válaszainak komoly használati értéke volna. Mert hát hogyan tudná bárki is egy szín alapján eldönteni, hogy mit kell tennie?

– Hát igen, ehhez nagy szükség van a képzelőerőre. De az viszont csak a sikeres embereknek van, ami viszont egyértelmű is, hiszen ha nem lett volna képzelőerejük, nem váltak volna sikeressé. Pontosan erről szól a készülőfélben lévő következő könyvem: A sikerhez vezető út 100 pontja!

– És azokat is színekben kívánja elénk tárni?

– Nem, nem, dehogy! Azokat fikagalacsinból fogom kigyúrni!

* * *

 

Reklám

 

Ne higgye, hogy gyenge és töredezett haja számára van remény, mert nincs remény!  A gyökerektől a hajvégekig! És a többi testrésze számára sincs remény! Ön haldoklik! És mielőtt meghal, mit szólna egy jó kis fürdőzéshez? Még egyszer utoljára, önként, még a hullamosók előtt! STYX fürdőszobaszalon és végbélfarm! Külső és belső mosás egy helyen!

Akció a STYX-nél! Ebben a hónapban minden kedves vásárlónkat megajándékozzuk egy langyosvizes beöntéssel! Váltógatyát hozzanak!

 

Száraznak és butának látszik az arca?

Kenje magára a MI TERMÉKÜNK-et, mely nagy koncentrációjú KEND MAGADRA-szérumot tartalmaz. (A KEND MAGADRA-szérum összetevői: 24% A, 16% D, 8% E, 8% G, 8% K, 8% M, 8% N, 8% R, 8% szóköz és 4% titok. [A titok összetevői: 20% i, 20% k, 20% o és 40% t.])

A MI TERMÉKÜNK-től fiatalos, ránctalan, feszes bőrű, sportos, intelligens, sikeres, és kortalan szépség benyomását keltő emberré válhat! És ez nem puszta légbekiáltott, fedezet nélküli, demagóg ígéret! Ez maga a valóság!

Valódi, látható eredmény már két hét múlva!

ezonma.jpg

 

Mindenki a MI TERMÉKÜNK-et ajánlja, aki nálunk dolgozik!

 

* * *

hajraorangutan.jpg

 

* * *

 pisztoly1.jpg

* * *

 

 

 Vérvörös Csillag - Tábornoki iroda

/Biztonsági kamerás felvétel átirata/

 

Fejszekulcs Baltazár százados belép a tábornok irodájába. A tábornok egy ismeretlen férfi (X) társaságában ücsörög az asztalnál.

 

Százados:       – Tábornok, ezt hallgasd meg! Van egy viccem! Két zsidó sétál a Holdon…

 

X:                   – Nem szeretem a zsidó vicceket! Én ellenzek mindenfajta faji megkülönböztetést!

 

Százados:       – Akkor elmondom vízilovakkal! Úgy is működik! Szóval, két víziló sétál a Holdon…

 

X:                   – Ez egy hülye vicc!

 

Százados:       – De még végig se mondtam!

 

X:                   – Nem baj, akkor se akarom hallani ezt a megalázóan primitív viccet! Tábornok, szerintem zárkózzunk el ettől a személyünket sértő, kéretlen humorhadjárattól!

 

Százados:       – Tábornok úr! Beszélhetnék önnel négyszemközt?

 

Tábornok:     – Persze, százados, hogyne!

 

X:                   – Társaságban nem illik sugdolózni! Különben is, a félrevonulás, és mások fitymáló kibeszélése az én dolgom!

 

Százados:       – Tábornok úr, jöjjön!

 

X:                   – Ne menj, tábornok! Maradj inkább velem! Csatlakozz hozzám! Én sokkal okosabb és sokkal szebb vagyok nála! Én sokkal érdekesebb dolgokat tudok neked mondani, mint ő!

 

A tábornok és a százados félrevonul.

 

Tábornok:     – Mi az, százados?

 

Százados:       – Tábornok úr, ez az ember…

 

Tábornok:     – A házi sznobom! Mi van vele?

 

Százados:       – A házi sznobja?!

 

Tábornok:     – Igen, az. Nagyon nagy divat a felsőbb körökben. Odafent már mindenkinek van, és nekem is lépést kell tartanom, ha nem akarom, hogy kiközösítsenek!

 

Százados:       – De tábornok úr, ez az ember szörnyen idegesítő, pökhendi és beképzelt!

 

Tábornok:     – Ha-ha! Még szép! Ki is cserélném, ha nem ilyen lenne!

 

Százados:       – De…

 

Tábornok:     – Van még valami jelenteni valója, százados?

 

Százados:       – Nincs, uram!

 

Tábornok:     – Helyes, akkor leléphet!

 

Százados:       – Értettem, uram!

 

            A százados elhagyja az irodát, rögtön utána távozik a tábornok házi sznobja is. A százados lecsap rá.

 

Százados:       – Idefigyelj, Paprika Jancsi!

 

Sznob:            – Nem szeretem a személyeskedést. Különösképp a nevemmel való gúnyolódást nem szeretem. Szólíts inkább Pritamin Dzsónak!

 

Százados:       – Oké, Dzsó! Vagy eltűnsz innen most azonnal, vagy…

 

Sznob:                        – Vagy fizetsz nekem ötezer milliárd-billiárd-csillió forintot egyforintosokban!

 

Százados:       – Ööö… hát ez eltarthat egy darabig, amíg összehozom, de megoldható.

 

Sznob:            – Ó, szent kloákás! Én csak vicceltem! De úgy látszik, ez túl intelligens vicc volt egy magas rangú katonatisztnek, aki sosem gondolkozik, csak végrehajt, mint egy primitív, konyhai mákdaráló!

 

Százados:       – Ööö… akkor most hol is tartunk?

 

Sznob:            – Ott, hogy szállj le rólam! Nem megyek innen sehova! Itt maradok, és megtartom magamnak a tábornokom! Manapság minden sznob tábornokot tart. Hülye leszek lemondani az enyémről!

 

                  A sznob távozik, a tábornok pedig visszahívja a századost az irodába.

 

– Százados! Biztos, hogy nincs semmi jelenteni valója? Olvastam az Obligátban a Mátyás-akcióról készült beszámolóját…

 

– Mindennek az időjárás az oka, uram!

 

– De micsoda csúfos kudarc! A feletteseink nincsenek elragadtatva tőle! Mégis, hogyan történhetett ez?

 

– Először záporeső, aztán óriási széllökések, majd szikrázó napsütés. A csapat teljesen összezavarodott!

 

– És emiatt volt, hogy egyikük sem találta meg a kiindulási pontot?

 

– A számból vette ki a szót, uram!

 

– És hol van most a csapat?

 

– Hát, egészen pontosan, valahol az ismeretlenben.

 

– Még egyikük sem talált vissza a bázisra?

 

– Nem, uram. Még senki.

 

– Ezt szomorúan hallom. Főleg, mivel az unokaöcsém is köztük van.

 

– Ó.

 

– Á, nem baj. Még huszonhét másik unokaöcsém van rajta kívül. És egyébként sem ismerem egyiket sem.

 

– Értem, uram.

 

– Tudja, százados, mi az, ami még engem és a feletteseinket elszomorít? Hogy a hónalj-ügyben sincs semmi előrelépés! Ha így folytatjuk, lemondhatunk a folyosókon lévő fagylaltautomatákról!

 

– Az nagy veszteség volna, uram!

 

– Mivel tudja magyarázni ezt a kudarcot? Hiszen a Haj-rá haj- és szőrnövesztőnél már forró nyomon voltunk!

 

– Csakhogy a szál azon a ponton meg is szakadt, uram!

 

– Hát semmi gyanúsat nem tapasztaltak?

 

– Nem, uram! Minden teljesen szabályszerűen működött. És a tulajdonos valami ritka jó ember! A csapat minden egyes tagjának ajándékozott egy vödör Haj-rá haj- és szőrnövesztőszert!

 

– Á, akkor azért volt mindenkinek olyan dús bajuszkája, amikor visszajöttek!

 

– Hát, az valójában az orrszőrzetük volt, uram, nem a bajszuk. A fiúk nagyon boldogok voltak!

 

– Na, ez remek! Szeretem, amikor jó a hangulat a csapatban! Viszont van még valami, ami elszomorít engem és a feletteseimet! Valami, ami komolyan veszélyezteti a fagylaltautomatáinkat!

 

– Mi lehet az, uram?

 

– Hát még nem jött rá? Százados, maga nem olvasta a legfrissebb Hűha magazint?

 

– Nem, uram! Én még mindig a múlt havi Cenzúra magazin anyagát dolgozom fel.

 

– Á, abba volt, amikor három gyönyörű ikerlány dolgozott illegálisan egy útépítésen?

 

– Igen, uram! Az az!

 

– Ó, hát az nagyon jó volt!

 

– Aha! Főleg az a rész, amikor a lányok megunták a munkát, és elkezdtek pancsikolni a forró aszfaltban! Emlékszik? Mindenük csillogó fekete lett!

 

– Aha! Aha! Aztán jött az aszfaltozó brigád, és jól elfenekelték a lányokat!

 

– Ja, az haláli volt!

 

/ Ezen a részen hosszas, artikulálatlan röhögés torzítja a felvételt./

 

– Több komolyságot, százados! A fekete munka nem tréfadolog! Szigorúan meg kell büntetni!

 

– Értettem, uram!

 

– Rendben! Akkor most azonnal szerezzen egy friss Hűhát, és lásson neki a probléma feldolgozásának! Leléphet!

* * *

Folytatás A nagyYIPYIPkönyv5 menüpont alatt!

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 25
Havi: 115
Össz.: 30 752

Látogatottság növelés
Oldal: A nagyYIPYIPkönyv4
Üdvözlet Lee ParillaZzo univerzumában! - © 2008 - 2024 - leeparillazzo.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »