A nagyYIPYIPkönyv2 folytatása

 

A Magyar Nemzetvédelmi Hivatal (Vérvörös Csillag)

biztonsági kamerás felvételének átirata

 

WC – Tanácsterem

            Fontos megbeszélés ügyében gyűltek össze a tisztek a tanácsteremben.

Két tiszt hölgy éppen a dühét adja ki a titkárnő viselkedése miatt.

 

Tiszt hölgy 1#:– Nahát, én teljesen fel vagyok háborodva! Hogy ez a titkárnő mit meg nem enged magának?! Látta, micsoda hisztit rendezett, amikor nem nyomtam meg az orrát belépés előtt?

Tiszt hölgy 2#:– Ó, hogyne! Magam is teljesen ledöbbentem tőle! Felháborítóan hisztis lány!

Tiszt hölgy 1#:– Az! És ráadásul milyen szemtelenül fiatalos!

Százados:       – Azért, mert még csak hároméves!

Tábornok:     – Üdvözlök minden megjelent tiszt urat és hölgyet! Rendkívül fontos ügy megbeszélése miatt gyűltünk ma össze. Kaptunk a kormánytól egy jelentést, mely szerint drasztikusan lecsökkent az országban az aktív munkavégzők száma. Erre a jelenségre a lakosság elöregedése a magyarázat, vagyis jóval többen lesznek egy évben nyugdíjasok, mint ahány fiatal újonnan belép a munkavégzők táborába. Ily módon csökken a termeléssel eltöltött munkaórák száma, ezzel együtt csökken a megtermelt javak mennyisége is. Nos, a mi feladatunk az, hogy ezt a tendenciát megfordítsuk, és ehhez használható ötletekre van szükségünk. Fejszekulcs százados felvázol számunkra egy ígéretesnek mondható megoldást. Százados!

Százados:       – Köszönöm, tábornok úr, a szót. Először is szeretném bejelenteni, hogy nem szeretném szófecsérléssel húzni a drága időt!

Tábornok:     – Rendben van, százados, tegye azt!

Százados:       – Szóval, most, hogy bejelentem, nem szeretném szófecsérléssel húzni az időt, rá is térek a lényegre! Elgondolásom szerint a felvázolt problémára az egyetlen szóba jöhető megoldás az volna, ha bevonnánk a termelésbe a fiatalabb korosztályt is!

Tiszt hölgy 1#:– A fiatalabb korosztályt?! Csak nem a gyerekekre gondol?

Százados:       – Talán ön ellenezné?

Tiszt hölgy 1#:– Hogy én ellenezném?! Az egész felvilágosult világ ellenzi a gyermekmunkát! Ez törvényellenes!

Százados:       – Ugyan már! Itt volna az ideje, hogy beismerjük, ez a törvény igazságtalan! A gyerekeknek is megvan a joguk a kötelező munkához!

Tiszt hölgy 1#:– És mégis melyik korosztályra gondolt?

Százados:       – Nos, ez kulcsfontosságú kérdés. A tinédzser korosztályt például rögtön ki is zárhatjuk. Ők semmire sem alkalmasak. Olyan önfejűek és szófogadatlanok, hogy képtelenség rávenni őket a munkára, és fenyíteni sem lehet őket, mert visszaütnek. Náluk sokkal békésebb és kezelhetőbb korosztályt képviselnek az óvodások. Velük például már egy titkárnői állás is betölthető, mint ahogy azt az előtérben is láthatták...

...Igen, valóban kicsit hisztisek, de ha az ember naponta háromszor leül velük játszani, babázni, kirakózni vagy tütűzni, akkor egész rendes munkát képesek végezni, és csak feleannyi kárt okoznak, mint egy kevésbé épeszű, felnőtt kolléga. Aztán ott vannak még a legkisebb korosztály képviselői is, a csecsemők. Velük a legkönnyebb bánni. Ők nem szaladnak el a munka elől, mert még állni sem tudnak, nemhogy szaladni, és nem ellenkeznek a munkavégzés ellen, mert beszélni sem tudnak. Ellenszándékukat egyes-egyedül a rúgkapálás útján juttatják kifejezésre, ami viszont már egészen jól hasznosítható!

Tiszt hölgy 1#:– Ez nevetséges és felháborító! Ugyanakkor teljesen kíváncsivá tesz, hogy mire jó egy rúgkapáló gyerek?

Százados:       – Hát például pékségekben a nyers tésztába merítve őket, kiválóan tudnak tésztát dagasztani.

Tiszt hölgy 1#:– De hát nem gondolják, hogy ezek a kis csöppségek megfulladhatnak a tésztában?

Százados:       – Mi nem gondoltuk. De bámulatos, hogy ön egyből igen!

Tiszt hölgy 1#:– Csak nem azt akarja mondani, hogy már végeztek ez ügyben kísérleteket?

Százados:       – Nem, dehogy! Azaz hivatalosan nem. Valójában igen.

Tiszt hölgy 1#:– Ez hallatlan! És mégis honnan szereztek a kísérlethez csecsemőket?

Százados:       – A Banda Banknak volt némi tartozása felénk, és csak gyerekekben tudtak fizetni. Ez nekünk épp kapóra jött.

Tiszt hölgy 1#:– És mi az eredménye a kísérletnek?

Százados:       – Sajnos az első hullám teljes csőddel zárult. A kis krapekok nem bírták szusszal egy műszaknál tovább. Aztán rájöttünk arra, hogyha szalmaszálat ragasztunk az orrukba, amin keresztül tudnak lélegezni, akkor esetleg tovább is bírnák. Sőt, a szalmaszál fokozatos elszorításával fokozhatjuk a munkatempójukat is, hiszen a fogyó levegő pánikrohamokat vált ki belőlük, és ilyenkor hevesebben rúgkapálnak.

Tiszt hölgy 1#:– És ezek után milyen eredmények születtek?

Százados:       – Hát a második hullámban résztvevő hét kis tésztadagasztó közül egy maradandó halláskárosodást szenvedett a fülébe ragadt nyers tésztától; egy másik megette a rábízott nyers tésztát, és rosszul lett; kettőt pedig figyelmetlenségből belesütöttek a kenyérbe. Két kópé azonban teljesen egészségesen, erőtől duzzadóan és lelkesen várta a következő műszakot!

Tiszt hölgy 1#:– Ez eddig csak hat gyerek. Mi lett a hetedikkel?

Százados:       – A hetedikkel? Nem is tudom. A kísérlet végére nagyon elfáradtunk és megéheztünk, úgyhogy megettünk egy frissen kisült kenyeret. Akkor lehet, hogy…

Tábornok:     – Ne is folytassa százados! Az eddig hallottaktól nekem már teljesen felfordult a gyomrom! Gyerekkoromban én is rosszul lettem a nyers tésztától! Köszönjük, százados, ezt a remekül kidolgozott tervet!

Százados:       – Még annyit tábornok úr, hogy ha a csecsemők dolgoznak, az anyukáknak sem kell otthon maradniuk, hanem ők is visszamehetnek a munkahelyükre dolgozni. A munkájukból van az államnak bevétele, ugyanakkor nincs kiadása, hiszen nem kell gyermekellátási segélyt folyósítania!

Tábornok:     – Remek, remek! Nagyszerű, százados! Van még valakinek valamilyen használható ötlete?

Tiszt hölgy 1#:– Tábornok úr, az én ötletem nem ennyire radikális, de nem lehetne esetleg arról szó, hogy az országban lézengő félmillió munkanélkülit elzavarjuk dolgozni?

Tábornok:     – Dehogynem! Javaslat elfogadva! Már legalább egy hete! Csak kíváncsi voltam a kreativitásukra, uraim és hölgyeim! Százados?

Százados:       – Igen, tábornok úr!

Tábornok:     – Nagyszerű volt a javaslata! Kérem, dolgozza ki jó alaposan. Biztos vagyok benne, hogy eljön még az idő, amikor szükségünk lesz rá.

Százados:       – Rendben. Arra gondoltam, hogy akár erőművet is építhetnénk belőlük…

 

* * *

 

 A Muki-ügy

 

Cummings és Bellock az űrkutatóbázison műszereik előtt ülnek, és azok jeleit figyelik.

Cummings:    – Nézd már, Bellock! Egy azonosítatlan repülő objektum!

Bellock:          – Azt ufónak hívják!

Cummings:    – Honnan tudod? Még be sem mutatkozott! Halló, azonosítatlan repülő objektum! Kérem, azonosítsa magát!

Muki:             – Muki vagyok, a zuhanó porszívóügynök!

Cummings:    – (???)

Bellock:          – Halló, Muki! Mi a Föld nevű bolygó legintelligensebb lényei vagyunk, az úgynevezett homo sapiens, vagyis a gondolkodó ember! Mi vagyunk a bolygó uralkodó faja, sikerült az uralmunk alá hajtani minden más, ezen a bolygón élő fajt, még a saját fajunk tőlünk eltérő színű rasszait is! Vannak nagyvárosaink, erőműveink, tömegközlekedési eszközeink, futballcsapataink, kormányaink, többféle vallásunk és márkás alsónadrágjaink, csak hogy a fontosabbakat említsem! És persze vannak kiváló minőségű porszívóink, és saját porszívóügynökeink is! Előre figyelmeztetem, hogy nem fogjuk megvásárolni az ön által kínált porszívót, hacsak az nem tud lézersugárral portalanítani, fénysebességgel gurulni, vagy örök életet adni! Egyébként melyik csillagrendszerből érkezett?

Muki:             – Az elutasítás mögött rejlő buzgó kíváncsiság! Több éve végzem ezt a munkát, és már nagyon jól ismerem az emberek vásárlási stratégiáit! Ja, és a vicceket is értem, a már kihunyt Sarló–Kalapács csillagrendszerből jöttem, az orosz tulajdonú Rakéta porszívógyár ügynöke vagyok. Termékünk most éli második virágkorát, mivel sikerült meglovagolnia a manapság oly népszerű retróőrületet! „Maximális szívóerő, futurisztikus dizájn, és újrahangolt, fülsiketítő motorzaj – ez a Rakéta porszívó”. Ami persze csak a nevében rakéta! Cáfoljuk, hogy termékünk tömegpusztító fegyver volna!

Cummings:    – Tehát már megint egy ember. Fiúk, riadó lefújva! Csak egy idióta porszívóügynök az!

Bellock:          – Ember! Hogy került maga a légtérbe?

Muki:             – Kiszálltam a repülőgépből.

Bellock:          – Kiszállt?! De ejtőernyő, ugye, van magán?

Muki:             – Azt nem hoztam magammal. Most már belátom, hiba volt. De úgy gondoltam, ernyővel csak az ugorjon, aki ért is hozzá, én meg még csak kezdő vagyok, ez az első ugrásom.

Bellock:          – De hogy jutott eszébe kiugrani a gépből?!

Muki:             – Hát az úgy volt, hogy elaludtam a gépen. Aztán riadtan ébredtem, mert rájöttem, hogy mi van akkor, ha a gép lezuhan, én meg még sosem láttam Izlandot? Azokat a végtelenül zöldellő fennsíkokat, azokat a cápafogsorszerű, roppant hegyvonulatokat! Szóval gyorsan kiugrottam, mielőtt a gép lezuhan, hogy láthassam az önök csodálatos országát, és pompázatos fővárosukat, Reykjavíkot! Tyű, apám! Most látom csak igazán, milyen hatalmas ország ez az Izland! Sokkal kisebbre számítottam!

Bellock:          – Muki, maga az Egyesült Államok légterében van!

Muki:             – Ó, akkor azt hiszem, kicsit korán szálltam ki.

Bellock:          – Várhatóan a Colorado-folyóba fog belezuhanni, Muki!

Muki:             – A Colorado nem egy izlandi folyó véletlenül?

Bellock:          – Nem! Izland tőlünk északra és jóval keletebbre található!

Muki:             – Aha, értem. Szóval, ha egy kicsit sréhen észak-keletnek bedőlök, akkor Izlandra érkezem.

Bellock:          – Akkor nem a folyóba, hanem a folyó partjára fog… hm… „érkezni”!

Muki:             – De a túlpart már Izland, nem?

Bellock:          – Nem szívesen keserítem el, Muki, de ön ebben az életében már nem fogja többet látni Izlandot.

Muki:             – Ó, az roppant szomorú volna!

Bellock:          – Sajnos azt kell mondanom, teljesen reménytelen, hogy ön láthassa még Izland végtelenül zöldellő fennsíkjait, és…

Muki:             – …És cápafogsorszerű, roppant hegyvonulatait! Nem, nem! Az nem lehet, hogy ne láthassam többé! Valamennyi esélyem csak van rá! Kell lennie valamilyen megoldásnak!

Cummings:    – Hi-hi-hi! Mondd ezt el neki, Bellock! Hi-hi-hi!

Bellock:          – Hát, Muki, hi-hi-hi, csak akkor volna rá esélye, hi-hi-hi, ha találna valamit a levegőben, amiben meg tudna kapaszkodni. Aztán megvárná, amíg a Föld kifordul maga alól, és néhány óra múlva már ott is volna Izland fölött!

Muki:             – Ó, ez nagyszerű ötlet!

Cummings:    – Mit gondolsz, Bellock, szóljak a tűzoltóknak?

Bellock:          – Á, felesleges! Úgysincs olyan hosszú létrájuk! Szólj inkább a fiúknak! Ilyet még úgysem láttak!

 

…

 

Bellock:          – Figyeljetek, fiúk! Még pár másodperc, és bekövetkezik a földet érés! Figyelem! 5-4-3-2-1, most!…

Mindenki:      – (???)

Bellock:          – Oké, hallott valaki valamit?… Csobbanást? Puffanást? Nyekkenést? Halálhörgést? Jajveszékelést? Életért könyörgést? Csigolyák ropogását? Bordák zongorajáték-szerű, gyors egymás utáni eltörését?… Senki semmit? Oké, itt valami nem stimmel! Halló, Muki! Ott van még?

Muki:             – Igen, itt vagyok!

Bellock:          – Mi történt?

Muki:             – Hát, igazából magam sem tudom megmondani, de valami olyasmi, mint amit tanácsoltatok, fiúk!

Bellock:          – Mi az, Muki? Mesélj gyorsan, mert Cummings hasa megy az izgalomtól!

Muki:             – Találtam itt a levegőben egy találós kérdést, és sehogyan sem tudok rájönni a megoldására! És én ezen most teljesen fennakadtam!

Bellock:          – Hallod ezt, Cummings? Fennakadt egy találós kérdésen… Jól van, Muki! Most az a lényeg, hogy ne essen pánikba! Csak semmi izgalom! Le fogjuk onnan hozni!

Muki:             – Nem, nem szükséges! Remekül érzem itt magam! Csodálatos a kilátás!

Cummings:    – Ezt figyeld, Bellock! Most kaptuk a jelentést, hogy lezuhant a fickó repülőgépe. Ahogy azt ő előre megmondta.

Bellock:          – Hm, tehát igaza volt. Ezek szerint jól tette, hogy kiugrott. És mi okozta a szerencsétlenséget?

Cummings:    – Állítólag valaki kinyitotta az ajtót, a fellépő nyomáskülönbség pedig irányíthatatlanná tette a gépet…

 

 

 

            Egy nappal később.

 

            Egy helikopter szállt a levegőben csüngő férfi mellé, hogy a fedélzetén lévő riporter interjút készíthessen vele.

 

Riporter:        – Jó napot, hölgyeim és uraim! P. Horász Tóbiás vagyok, az önök kedvenc riportjainak készítője! A mai különleges riport főszereplője egy férfi a légtérből, aki fönnakadt egy találós kérdésen. Jó napot, Muki! Elmesélné, hogy telt az elmúlt 24 órája?

Muki:             – Köszönöm kérdését, remekül! Igazán remekül!

Riporter:        – Milyen élmények érték, mit látott, és hogyan érez ezekkel kapcsolatban?

Muki:             – Kivételes helyzetemnek köszönhetően volt lehetőségem megcsodálni a teljes északi féltekét, ami már csak azért is fontos, mert a déli félteke sosem érdekelt. Volt szerencsém innen látni az összes amerikai nagyvárost, és a legkisebb porfészket is. Aztán láttam hatalmas hullámokat az óceánon, majd jöttek a folytonosan nyüzsgő japánok. Páratlan vizuális élményt nyújtott számomra az ezek után következő kínai nagy fal látványa! Oroszország hatalmas sztyeppéi viszont dög unalmasak voltak, azon a részen aludtam is egy kicsit. A Rakéta porszívógyár tiszteletére azért felébredtem. Na, ami ezután következett, az már maga volt Európa! Ámulatba ejtően gyönyörű a civilizáció bölcsője, innen fentről! Ó, azok a történelmi nagyvárosok! Isztambul, Athén, Bukarest, Róma, Párizs, London!

Riporter:        – Úgy tudjuk, hogy Izland volt önnek álmai netovábbja.

Muki:             – Ó, igen! Izland volt a hab a tortán! Azok a végtelenül zöldellő fennsíkok, azok a cápafogsorszerű, roppant hegyvonulatok!… Azért amennyire lehetett, próbáltam ellátni északi és déli irányba is! Délen például sikerült kiszúrnom a piramisok csúcsait, északon pedig láthattam, miként vadásznak az eszkimók. Sajnos nagyon messze voltam, így nem tudtam figyelmeztetni szegény sarkkutatót, hogy ostoba ötlet éhes eszkimók között fókának öltözni.

Riporter:        – Nem zavarja esetleg, hogy fennakadása gátolja önt a munkája végzésében?

Muki:             – Jaj, dehogy gátol! Épp ellenkezőleg! A lógásomnak köszönhetően rendkívüli módon megnőtt az én és az általam forgalmazott termék népszerűsége! Mégpedig olyannyira, hogy a Rakéta porszívógyárnak nemcsak az idei, de már a teljes jövő évi készletét is eladtam, így én most már multimilliomos vagyok a jutalékokból!

Riporter:        – Elárulná, mik a tervei a jövőre nézve?

Muki:             – Úgy döntöttem, hogy nem sietek sehová. Itt maradok, és teszek még egy kört. Aztán iskolát fogok nyitni, hogy átadhassam tapasztalatomat az embereknek, hogyan lehetnek egy nap alatt milliomosok.

Riporter:        – És végül mit üzen a kedves nézőknek?

Muki:             – Ugorjanak ki!

Riporter:        – És én most stílusosan és hatásvadász módon kiugrom a helikopterből! Csakhogy nálam ejtőernyő is VAAAAAAAN!

 

            A helikopteren egy bíró veszi át a riporter helyét.

 

Bíró:               – Üdvözlöm! Én vagyok az a bíró, aki az ön ügyét tárgyalta, és aki az ügyben ítéletet is mondott.

Muki:             – Nem értem, miről van szó! Milyen ügyemet?

Bíró:               – A vád ön ellen: gyilkosság! Mégpedig tömeggyilkosság! Vagy sorozatgyilkosság, ha eltekintünk attól, hogy áldozatait nem egymás után, hanem egyszerre végezte ki! A gyilkosságot a repülőgépből való kiszállás okozta légnyomáskülönbség okozta irányíthatatlanság okozta lezuhantatás által hajtotta végre. Az ítélet pedig: HALÁL! Azonnali! Az ítéletet magam fogom végrehajtani, mégpedig az önt levegőben tartó találós kérdés feloldásával! A fennakadását okozó találós kérdés így szól:

            „Van, hogy büdös, van hogy lukas,

             És a lábad ott az utas!”

A megoldás pedig:

            „A gravitáció leküzdése nagyteljesítményű propellerek tolóereje által.”

Pilóta:             – Nem! Nem! Az a helikopter működésének a megoldása!!! Áááááááá!!!

Bíró:               – A fenébe! Hogy került a kezembe a Helikopterek szervizkönyve? Én zoknit akartam mondani! Áááááááá!!!

Muki:             – Zokni? Tényleg! Áááááááá!!!

 

             Az incidenst követően kivonták a forgalomból a találós kérdésekkel működtetett járműveket.

            A statisztikai osztály öngyilkossági részlege tagadja, hogy a marketingügynökök a romló életkörülményeik, a megbecsülés hiánya és a közutálat miatt ugranak ki repülőgépekből és toronyházak ablakaiból. Tettüket egyes-egyedül a nyereségvágy motiválja.

 

 

* * *

 

 

Természetfilm

 

Jó napot kívánok! A képernyőn P. Horász Tóbiás, aki én vagyok! Üdvözlöm kedves nézőimet új természetfilm-sorozatom első része alkalmából, és ha ez az első rész túléli a betiltást, akkor lesz második rész is. Nos, ebben a sorozatban olyan élőlény-különlegességekkel fogunk találkozni, amelyek nap mint nap körülvesznek bennünket, mégis alig ismerjük őket. Vagy, ha tudunk is valamit róluk, lehet, hogy nem az igazságot, és ebben az esetben akár veszélybe is kerülhetünk! Izgalmasan hangzik, nem igaz? Kérem, nézzenek engem, és a többi állatot! Kezdünk!

 

Ha nem találkoztak még kellően hátborzongató életmódú növénnyel eddig az életükben, akkor most figyeljenek! Ami most következik, az maga a rémálom! Nemcsak azért, mert visszataszító a megjelenése, hanem mert oly közel él az emberi településekhez, ráadásul teljesen félreismerve. Ez a növény nem más, mint a Giganticus Maneater Saporasector, magyarul Tábori Potyogtató, népies nevén a rötyi. Ugye, hogy mindenkinek ismerős? És valószínűleg többen is vagyunk, akik felvették már legalább egyszer a kapcsolatot ezzel az élőlénnyel. Ha így van, akkor hálát is adhatunk az égnek, hogy túléltük a találkozást. Tudták önök, hogy a rötyi legközelebbi rokona a trópusi esőerdőkben élő, húsevő Óriás virág? Ez a növény fertelmes dögszagot árasztva vonzza magához a legyeket, és a többi, dögre éhes rovart, melyek aztán a virág belsejében csapdába esnek, majd megemésztődnek.

 A rötyi hasonló módszerrel vonzza magához gyanútlan áldozatait. Ők leggyakrabban nagyvárosi embertársaink, akik vidéken botorkálnak, vagy erdőben táboroznak, és rájuk jön a szükség. A megszorult ember hamar kiszagolja a növény jelenlétét, és tulajdonképpen a jólneveltsége és illemtudása az, ami a gyilkos, fás szárú növény karmaiba kergeti. Amikor az áldozat már belépett a növény belsejébe, és ülepét ráhelyezte annak virágára, a ragadozó növényi gyorsasággal indákat kezd el növeszteni a táplálékul szolgáló egyed hátsója felé, hogy megragadja, és berántsa azt a ragacsos és bűzös bendőbe, ahonnan már nincs menekvés. A felgyorsult világhoz alkalmazkodó ember megtanulta azonban, hogy a dolgát is gyorsan végezze el, így a növény emiatt jelentős hátrányt szenved, és a kipusztulás fenyegeti. De nem kell aggódnunk mindaddig, amíg alkohol van a világon, mert addig mindig lesz egy-két céltévesztett alkoholista, aki fejest ugrik a rötyi virágába!

 

A következő élőlény szintén egy félreismert emberevő, a borzongás tehát folytatódik! Ahhoz azonban, hogy ezzel az állattal találkozzunk, be kell lépnünk az otthonunkba. Azokban a családokban fordul elő leggyakrabban, ahol kiskorúak is vannak, hiszen a nagyszájú Badi csecsemőkkel táplálkozik. Rendkívül éhes teremtmény. Ha nem kap enni, még a felnőtt egyedekre is rátámad.

Ilyenkor maguk a szülők azok, akik ivadékaikkal kitömik a Badi bendőjét, hogy ily módon csökkentsék otthonuk veszélyességi szintjét.

 

                   Ez pedig egy lajhár.

 

 

Most mennem kell, mert szólít a szükség. Remélem, még találkozunk. Ebben az életben. És a televízió képernyőjén.

* * *

 

 

Parafenomén Világkonferencia

 

            Idén is nagy sikerrel rendezték meg a természetesen zártkörű, nyilvánosságot teljesen kizáró Parafenomén Világkonferenciát. A kivételes képességű lények találkozóján beszámolnak arról, hogy mennyi csodát és bámulatot keltő eseményt sikerült végrehajtaniuk az elmúlt évben. Elhangzott például, hogy nem kevesebb mint 3000 alkalommal sikerült megakadályozni a világháború kitörését, közel 5000 eltűnt személy megtalálásában segédkeztek, sikeresen rehabilitálták dodó kacsát, és gőzerővel tatarozzák az Antarktisz fölötti ózonpajzsot.

            A konferencia egyik sarkalatos napirendi pontja, hogy hogyan lehetne csökkenteni, esetleg teljesen megszüntetni azt az adót, melyet a parafenoménok a különleges képességeikért cserébe Istennek fizetnek. Az a közös egyetértés ebben az ügyben, hogy sokallják a naponta egyszer elmondott Hálásan köszönömöt, amikor egy szimpla Köszönöm is elég volna, egyes radikális nézetek szerint pedig a Kösz is bőségesen megtenné. Az ügyben végül nem született döntés, Isten azonban egy látványos villámcsapás-sorozattal kísért, fél várost romba döntő, gyengéd földrengéssel jelezte, hogy a hálátlanság neki nem tetsző dolog, ezért haragja jeléül a jövőt sötétté és kifürkészhetetlenné fogja tenni.

            Az est sztárvendége a néhai Storno kapitány volt, aki elmesélte, hogyan vált a vízvezeték-szerelés a hobbijává.

            A komoly témák után pedig végre jöhetett a felhőtlen szórakozás, azaz Az átlagemberek, akik képtelenek beletörődni átlagos képességeikbe címet viselő mulattató előadássorozat.

            Az elsőként fellépő átlagember annyira átlagos volt, hogy semmit sem lehetett róla elmondani. Előadásában megpróbált a legkülönbözőbb módokon érdekes és figyelemfelkeltő lenni, de a már önmagában nevetséges, született középszerűségén sehogy sem tudott túltenni. Nem segített rajta sem a lezseren kigombolt barna öltöny, sem a középen elválasztott, gondosan szétaludt frizura, és a sétabotjára ragasztott „Ez a harmadik lábam, én magam növesztettem!” felirat sem.

            A következő fellépő átlagember a produkciójában úgy próbált meg kanalakat vonzani a testéhez, hogy nyelés útján mágneseket juttatott a gyomrába. A siker nem maradt el, a fémkanalak sorra odatapadtak a hasához. Az alumínium és műanyag evőeszközökkel azonban sehogy se boldogult, így azokat végül ragasztóval tűzte a homlokához. A közönségnek nagyon tetszett a mutatvány, a parafenoménok felváltva tapsoltak, és sírva röhögtek. A fellépő férfit a műsor után rohammentővel kellett kórházba szállítani, mert a mágnesek súlyosan megfeküdték a gyomrát. Az orvosok azonban lemondtak a műtéti úton való eltávolításról, mivel a mágnesek folyton kitérítették a sebész kezében lévő szikét, több mély sebet vágva így a beteg testén. Végül úgy döntöttek, hogy a mágnesek távozását a természetre, és egy nagyteljesítményű elektromágnesre bízzák, melyet a beteg feneke alá helyeztek. A férfi elmondta, hogy jövőre is szeretne fellépni a konferencián, akkor majd a távolba látó képességét fogja próbára tenni. Bízik benne, hogy a konferencia napján derült idő lesz, és a leolvasandó táblát nem teszik majd 10 méternél távolabbra.

            Az utolsó műsorszám a sokak által nagyon várt gyilkos labirintus volt. A fellépő átlagemberre a labirintusban három könyörtelen csapda várt. Az első szakaszban kiéheztetett tigrisek karmaival és tépőfogaival kellett szembenéznie, a második részben ipari húsdarálók borotvaéles pengéit kellett kijátszania, végül pedig egy óriási lávafolyam várta, hogy a mit sem sejtő átlagember arra tévedjen. Nem volt könnyű a feladat, de a férfi mégis megcsinálta! Igaz, a labirintust bélbe töltve és készre sült állapotban tudta már csak elhagyni. Az orvosok nem túl bizakodóak a felépülését illetően. Szerintük a férfi a hátralevő életét már csak tepsihez kötve fogja tudni leélni.

            A kedves egybegyűlt parafenoménok rendkívül jól szórakoztak. Csak a haladó parafenoménok nem nevettek, egyrészt azért, mert sznobok, másrészt azért, mert előre látták, hogy mi lesz a poén, és már hetekkel korábban szétröhögték magukat egy olyan helyen, ahol senki sem látta őket.

             A konferencia végén elhangzott még egy fontos bejelentés: megkértek minden parafenomént, hogy ne hagyjanak szanaszét a légtérben olyan találós kérdéseket, amelyeken egyesek fennakadhatnak.

            Végül elharsogták céljukat: Megőrizni a békét a Földön, és előnyös kamatozású részvényeiket a tőzsdén. Aztán a találkozó spontán öngyulladással ért véget. A jelenlévők az épülettel együtt egy szempillantás alatt elporladtak, és mindenki a saját otthonában összerakhatta magát.

* * *

 

 Folytatás a A nagyYIPYIPkönyv4 menüpont alatt!

Oldal: A nagyYIPYIPkönyv3
Üdvözlet Lee ParillaZzo univerzumában! - © 2008 - 2024 - leeparillazzo.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat